A huszonegyedik század végére a jómódúak számára elérhetővé válhat az öregedést visszafordító technológia, ami lehetővé teheti, hogy a vezetők gyakrabban lépjenek túl a rövid távú érdekeiken, a korszak bolsevikjainak azonban ez is kevés lesz – fest árulkodó képet egy progresszív sci-fi.
A sci-fi műfajról pontosan tudjuk, hogy sosem a jövőről szól, hanem a jelen politikai és kulturális áramlatainak extravagáns lenyomata. Laurie Penny a brit baloldal ünnepelt publicistája, a The Guardian és a New Statesman állandó szerzője, és 2016 óta immár tudományos-fantasztikus író. Első regénye, a rövid, ám velős Everything Belongs to the Future (minden összefügg a jövővel) azért érdekes olvasmány, mert segít megérteni a világ elitegyetemein villódzó neomarxizmus viszonyát a jövőhöz – s megválaszolni, különböznének-e bármiben elődeiktől a holnap kommunistái.
2089-ben járunk, a helyszín az Oxfordi Egyetem. A klímaváltozás – legalábbis a bolygó kevésbé szerencsés szegleteivel összehasonlítva – jórészt megkímélte a Brit-szigetet, az intézmények ott még a ma ismert formájukban virágzanak. A konzervatívok nyolcvan éve megszakítás nélkül vezetik Nagy-Britanniát, s közben a társadalom egy és maradék kilencvenkilenc százaléka közötti szakadék persze folyamatosan nőtt. Történt azonban egy világrengető változás – valamikor a század közepén a kiemelkedően jómódúaknak végre elérhetővé vált az „örök fiatalság széruma”, az élettartamot radikálisan meghosszabbító technológia. „Ha van pénzed, most már megveheted az időt.” A világ legpatinásabb – s egyben egyik legbaloldalibb – egyetemén működő titkos anarchista csoportnak, könyvünk főszereplőinek mindezzel alapvető problémái vannak, hiszen a sorsfordító kék kapszulával az uralkodó osztály már nem csupán életminőségben, de a rendelkezésére álló időben is elszakad a közösség többi részétől. Eleinte azzal próbálkoznak, hogy – egyfajta Robin Hoodként – a gazdagok társasági eseményein minél több kapszulát raboljanak el, majd osszanak szét a szegények között. Ám váratlanul csatlakozik hozzájuk a technológiát kifejlesztő tudós, a kilencvennyolc esztendős, ám mélységes lelkifurdalásával egy tinédzser testében élő Daisy.
A globalizáció optikai csalódása, hogy a világot irányító ipari és technológiai rendszerek semlegesnek, személytelennek tűnnek. A kikötői daruk vagy a légiirányító panelek nemcsak technikai infrastruktúrák, hanem kulturális kódok is, a modernitás hatalmi struktúrái, amelyekre nem csak akkor kellene figyelnünk, amikor meghibásodnak.
Hortobágyi T. Cirill főapát szerint a klímaváltozás játszhatott szerepet abban, hogy a helyiség felmelegedett, így a bogarak számára is ideálissá vált a környezet.
„Van egy olyan rossz érzésem, mintha valaki betört volna az otthonunkba és ellopott volna valamit” – reagált az OpenAI kutatási igazgatója arra, hogy a Meta az elmúlt két hétben nyolc alkalmazottjukat csábította el. A cég most „újrakalibrálja” a fizetéseket, és kreatív módszereket keres a tehetségek megtartására.
De nem csak Trump viselkedése érintette meg, új könyve athéni bemutatóján elárulta, előfordult, hogy sírva fakadt a görögországi gazdasági helyzet miatt.
Az erdőn akkor történhet az emberrel valami lényeges, ha felveszi a tempóját. Erről szól lényegében Végh Attila A belső őserdő című könyve.
A nyár egyik legvidámabb családi programja lehet az Árnyék nélkül című Czimra-tárlat megtekintése. Petri Lukács Ádám írása.
Totális kudarcba fulladt a Tisza Párt kongresszusa.
A szövetség tagállamai 2035-ig GDP-jük 5 százalékát fordítanák védelmi célokra, ezzel minden korábbi kötelezettségvállalást felülmúlva. A bejelentés politikai üzenete egyértelmű. De vajon a számháború mögött valódi kapacitásbővítés húzódik, vagy ez pusztán egy szimbolikus gesztus a szövetség kohéziójának demonstrálására?
